R5-ös teszttel indítottuk az évet

A rali-Eb-t az ERC3-as kategória összetett 7. helyén záró magyar versenyző a Dani Fischer Team Škoda Fabia R5-ösét tesztelte Kiskunlacházán. 

Alig másfél hónappal a FIA ERC Kanári-szigeteki szezonzárója után január elején szerencsére máris versenyautóba ülhettünk. A Dani Fischer Team Škoda Fabia R5-ösét tesztelhettük Kiskunlacházán. 

Nehéz szavakba önteni, hogy pontosan mit is éreztem, egyszerűen felemelő volt! Az első néhány körös ismerkedés után egyre jobban összeszoktam ezzel a fantasztikus autóval, aminek elképesztő a mozgása a pályán. Egyértelműen érzem, hogy az R2-es és R4-es autózásaim sokat segítettek, jó iskola ahhoz, hogy egyszer ez legyen a jövő. Intelligensen csúszik az autó, a féktávokon a visszaváltásra kellett odafigyelni, mert máshogy működik, mint a Fordban, és az információ is több, de a teszt felére már kezdtem megszokni, hogy mit hol keressek. Ivett is nagyon élvezte, ki sem akart szállni. Nagyon köszönöm a lehetőséget a partnereimnek, Fischer Daniéknak és a csapatfőnökömnek, Jobbágy Ákosnak. Azt még nem tudom megmondani, hogy idén milyen autóval versenyzem, ez leghamarabb január végén derül ki. 

Ajánlott cikkek