Végre hazai pálya! – Eger Rallye

Kihívásokkal teli hétvége volt az Eger Rally. Tizenhét indulóból a hetedik helyen zártauk a kétkerék meghajtásúak kategóriáját a Rally1-ben navigátorommal, Notheisz Ivettel szeptember első hétvégéjén.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy hazai közönség előtt, hazai pályán versenyezhettünk, a magyar raliszurkolók szeretete semmihez sem fogható. Mindenek előtt köszönjük nekik a rengeteg támogatást, nagyon sokat jelentett nekünk a hétvégén akár személyesen, akár üzenetben kaptunk biztató szavakat.  A vasárnapi harmadik gyorsot lassú defekttel teljesítettük, emiatt összetettben a 11. helyre estünk vissza, ahonnan nagy csatában a nap végére felküzdöttük magunkat a hetedik helyre a tizenhét autós kategóriában.

Nehéz versenyünk volt a sok felhordás miatt, tempós pályákon autóztunk, de minden percét élveztük, és örülök, hogy újabbnál újabb váratlan helyzetekkel találkoztunk, így egyre több szituációra tudunk a jövőben felkészülni, ami egyszerűen elkerülhetetlen a raliban. Fantasztikus autót kaptunk, többféle beállítást és többféle Pirelli abroncsot is próbáltunk, de úgy érzem, minden gyorsra jó döntést hoztunk. Voltak hibák, lassítókat vittem el, meg is forogtam egyszer, de ez a rali. Köszönjük az Orsák Rally Sportnak, a Roger Racing Teamnek a munkát, támogatóinknak és partnereinknek az együttműködést, és még egyszer köszönjük a szurkolóknak, hogy végig mellettünk álltak.

Legközelebb november elején találkozunk Nyíregyházán, a rali-Eb magyarországi futamán, a Rally Hungary-n!

Ajánlott cikkek