Hazai pályán kezdjük a szezont

Néhány hónapos szünet után végre újra versenyezhetünk! Most hétvégén az I. Therwoolin Boldogkő Rally-val kezdődik meg számunkra a 2021-es versenyszezon, nemcsak Ivettnek és nekem, hanem az egész csapatnak is. Nagyon izgatottak vagyunk, mert egy teljesen új közegben és teljesen új autóval állunk rajthoz.

A Peugeot 208 Rally Cup Hungary mezőnyében, egy Peugeot 208 rally4-es versenyautóval indulunk az április 18-i versenyen. Egy rövid szezon előtti teszten ismerkedtünk az autóval, és igazán jó benyomásokkal szálltunk ki belőle. Nagyjából 40-50 kilométert tettünk meg, és a változékony időnek köszönhetően esőben vizes abroncsokon, valamint a felszáradó pályán vizes keverékű slickeken is próbálhattuk az autót. Nagyon pontosan kanyarodik, főleg a szűk kanyarokban, stabil, erős technika, rövidek a fokozatok a váltóban, de kell még azért kilométer, hogy megszokjam, hiszen mégiscsak más, mint amit eddig vezettem.

A hétvégi versenyre teljesen száraz időt jeleznek előre, ez megint új körülményeket jelent, de nagyon remélem, hogy tudunk majd alkalmazkodni. Boldog vagyok, hogy újra versenyezhetünk, főleg, hogy hazai pályán. Az I. Therwoolin Boldogkő Rally-n kilenc gyorsasági szakaszon 124,95 kilométer vár ránk, az eseményekről a Facebook oldalamon és az Instagramon folyamatosan beszámolunk majd.

Ajánlott cikkek