2019 elején Lettországban jártam, ahol részt vettem a Magyar Szánkó és Bob Szövetség edzőtáborán, és kipróbáltam a téli bobot. Sokféle extrém sportot kipróbáltam már, nem tudok nyugodtan ülni a fenekemen, ezért is örültem nagyon a Magyar Szánkó és Bob Szövetség megkeresésének. Habár nem riadok meg a sebességtől, azért az egy hét edzőtáborozás után kijelenthetem, hogy amit a bobosok művelnek, az igazán tiszteletre méltó, elképesztően nehéz sportágról van szó.
Az első próbálkozásomnál teljesen egyedül voltam a bobban, egyetlen bowden volt a kormányom, amivel jobbra-balra húzhattam a korcsolyaéleket. Fék nincs a bobon, csak megy előre, ahogy a súlya és a lendület viszi. Nem lehet félreállni, nem lehet kiszállni, így vagy úgy, de le kell érni vel a pálya aljáig. Kezdőként a pálya felétől indulhattam, így is hét kanyar várt rám, 82 km/órás sebességgel, nagyjából 40 másodperc az egész. Egyetlen ideális ív van, ha ront az ember, azonnal borul is. Sajnos szinte azonnal megtapasztaltam ezt. Az egyik U alakú kanyarban túlságosan lent tartottam a bobot, próbáltam korrigálni, de nem siekrült, felmentem három méter magasba, és onnan estem vissza. A bukóm összetört, én megúsztam egy fejfájással és néhány lila folttal. Egyáltalán nem ment el a kedvem tőle, de az előttem álló autós versenyszezon miatt kockázatos lett volna folytatni.
