Ausztriában készültünk a római Eb-futamra

Jól sikerült a felkészülésünk a július 24-i, olaszországi rali-Eb futamra: húsz indulóból hetedik helyen zártuk a kategóriánkat az ausztriai Rallye Weizen. 

Összetettben 26. helyen értünk célba 55 autós mezőnyben. A több mint 160 km-nyi gyorsaságiból álló versenyen pénteken még száraz körülmények között mehettünk, szombatra azonban megérkezett az eső. Nagyon nehéz hétvégénk volt, főleg szombaton. Szinte végig esővel és felhordásokkal küzdöttünk az egyébként is csúszós pályákon, de épségben célba értünk, aminek nagyon örülünk. Nagyon jó tapasztalás volt ez a következő versenyünkre, ami már a rali-Eb olaszországi fordulója lesz. A technikai, logisztikai és szervizhátteret adó csapatunk, az Orsák Rallysport most is fantasztikus munkát végzett, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Fotó: Daniel Fessl

Ivettnek is igazi kihívást jelentett ez a hétvége, ez volt élete első olyan versenye, ahol az etap útvonalakat nem tudtuk bejárni a szoros időtábla miatt.

Fotó: Daniel Fessl

Folytatás már a jövő héten, Olaszországban, az Eb-n.

Ajánlott cikkek